Hat halálos divattrend

"A szépségért meg kell szenvedni!" - tartja a mondás, amely azonban nem teszi hozzá, hogy az embernek, aki ősidők óta próbál lépést tartani az éppen aktuális trendekkel, nem egyszer az életébe került a divatos öltözködés.

Fullasztó fűző

A fűző évszázadokon át népszerű volt a nők, sőt a férfiak körében is. A szebbik nem tagjainál az alak kiemelésére, a férfiaknál pedig a tartás tökéletesítésére, és nem utolsó sorban a pocak elrejtésére szolgált. Minden korban más-más volt a fűződivat, de különféle alkalmakkor vagy időszakokban, például terhesség idején, lovagláskor, utazáshoz vagy bálokon eltérő fűzőt viseltek.

A kortársak által hasznosnak tartott ruhadarab népszerűsége a 19. században érte el a tetőpontját, habár nem kevés, kellemetlen mellékhatása volt: korlátozta a szabad mozgást, emésztési zavart, légzési nehézségekből fakadó ájulásokat, sőt még belső vérzést is előidézhetett. Egyesek szerint gerincferdülést is okozhatott, ráadásul az első időkben halcsontokkal, később acéllal merevített fűző annyira felhorzsolta a nők bőrét, hogy a mély sebek gyakran végzetesen elfertőződtek.A derékméretet akár negyven centiméteresre is leszoríthatta a homokóra vagy darázsderék elérését szolgáló fűző, ami a mai 90-60-90-es női ideáltól igen messze állt. Egyes tanulmányok szerint a ruha-kiegészítő miatt 15-35 kilogrammnyi nyomás nehezedett a törzsre, a tüdőkapacitás pedig a légzőszerv alsó lebenyeinek összeszorítása miatt akár 20 százalékkal is csökkenhetett. 1903-ban állítólag két nő halt meg annak következtében, hogy a fűzőjük hirtelen elpattant, és az acéltartók belefúródtak a szívükbe.

Meg kell említenünk azokat a történészeket is, akik szerint a fűzőkkel kapcsolatos negatívumok csupán mítoszok, és az egészségkárosító hatásai olyan, 18-19. században élt orvosok szakvéleményén alapul, akiknek értekezéseit egytől egyig megcáfolta a modern orvostudomány.

Sápadt bőr - lassú halál

Habár a nyugati kultúrában ma a napbarnított vagy mesterségesen, a szolárium által bebarnított (ez szintén veszélyes - bőrrákot okozó - divattrend) bőrt tekintik vonzónak, a korábbi századokban a hófehér arcbőr volt a sláger, amely a felsőbb társadalmi rétegek kiváltsága volt, ugyanis például aki a földeken, a tűző napon dolgozott, ritkán őrizhette meg "szépségét". Az ókortól kezdődően körülbelül az 1920-as évekig a halvány, sápadt bőr elérése érdekében a nők különböző praktikákhoz folyamodtak, amelyek nem egyszer végzetesnek bizonyultak. A testfelületre kent, ecettel kevert ólmot is tartalmazó fehérítő oldat nem okozott azonnali halált, a szert használók a lassú mérgezés áldozatai lettek - így például maga I. Erzsébet (1558-1603) angol királynő is, aki népszerűsítette és divattá emelte a fakó bőrszínt. E szer használatát émelygés, fejfájás, étvágytalanság, agysorvadás, álmatlanság, zavartság, valamint rothadó fogak kísérték.

A kozmetikai ólommérgezés első dokumentált áldozata 1760-ban egy ír nemesasszony, Marie Gunning volt, aki híres volt porcelánszerű bőréről. Habár bizonyítottá vált, hogy a fehérség elérése érdekében használt oldat hosszú távon halálos, a trend sokáig nem változott, s a készítmények sem újultak meg.

Gyilkos gallér

Bár a listánkon szereplő legtöbb divatrendet a nők követték, a merev, magas nyakú gallér a 19. században a férfiak "kiváltsága" volt. A korízlés szerint ellenállhatatlanabb és nagyobb szexuális potenciált rejtett az erős férfinyak. A szinte kivétel nélkül mindig fehér színű gallért szegecsekkel erősítették az inghez.A kiegészítőt gyakran "apagyilkosnak" nevezték, ugyanis több esetben halált, pontosabban fulladást okozott, amikor a viselője egy-egy éjszakai mulatozás után már nem tudott megszabadulni tőle elalvás előtt. Mikor az ittas feje előrebukott, a keményített gallér (amely a képen láthatótól eltérően gyakran elől sem volt nyitott) elszorította a levegő szabad áramlásának útját.

A fulladás mellett tályogot is okozhatott az agyban, amikor a részeg agya nem kapott megfelelő oxigént, ám ritkán például emésztési zavart is előidézhetett. Egy extrém esetben pedig valóságos guillotine-ként működött: a 19. század végén egy járókelő megbotlott az úton, és az őt elcsapó autó a gallér "segítségével" gyakorlatilag levágta a szerencsétlen fejét.

Rizsporos paróka

A paróka a Római Birodalom bukását követően mintegy ezer évre kiment a divatból, majd I. Erzsébet, a kopaszságát rejtegeni igyekvő XIII. Lajos, majd utóda, XIV. Lajos révén terjedt el újra a kora újkori Európában, főként az arisztokrácia körében. A 18. századra a "hajpótlék" rizsporos változata terjedt el. Ezek a parókák olyan díszesek és bonyolultak voltak, hogy felhelyezésük több óráig is eltartott, így célszerű volt ülve aludnia magának a királynak is, ha nem akarta minden reggel megismételni az unalmas procedúrát.

A korszak rossz higiéniai körülményei sajnálatos módon nem várt lakók parókába történő beköltözésével járt. A folyamatosan illatosított, rizsporozott és viaszolt fejéket nem mosták, így a parazitafertőzések melegágya lett, ahol tetvek, lepkék, olykor még egerek is tanyát ütöttek. Egy városi legenda szerint egy asszony épp egy bálon vacsorázott, amikor egy döglött egér zuhant ki a parókájából a tányérjába. A hölgy annyira megijedt, hogy rögtön elájult.

Sárga az irigységtől

Helyesebben mondva: zöld az arzéntól. A viktoriánus kori Angliában a képen is látható világoszöld szín volt a hölgyek álma, egészen addig, amíg a körömvirágsárga el nem kezdte kiszorítani. Valószínűleg még ma is felvehetné bármely, vörös szőnyegen pózoló sztár a zöld ezen árnyalatából készült ruhakölteményt, azonban nem árt tudni a színről egy fontos dolgot: igen mérgező volt, ugyanis előállításának fő alapanyaga az arzén volt.A 19. században a zöld ezen árnyalatát ünnepélyessége (és nem utolsósorban drágasága) miatt szerették az arisztokrácia női tagjai, és csak nagyon különleges alkalmakkor viselték. Épp ezért élték túl a legtöbben. Azonban kevésbé nevezhetők szerencséseknek a ruhát készítő férfiak és nők, akik értelemszerűen jóval nagyobb mértékben voltak kitéve a gyönyörű szín egészségkárosító hatásainak.

Halálos fény

A századfordulón, valamint a 20. század első éveiben a fénylő és makulátlan cipő volt a divat. Egy-egy jó paszta segítségével a már régi, kopottas lábbelit is újjá lehetett varázsolni - hirdették a reklámok. A kor embere (főként az utcai cipőpucolók) többféle népszerű termék közül választhatott, amelyek különböző összetételűek voltak, egy azonban közös volt bennük: mérgező kémiai vegyszerekből álltak. Szinte valamennyi tartalmazta a nitrobenzolt, amely bőrrel érintkezve és a gőzeit belélegezve is mérgező. Az enyhébb mérgezés tünetei a fejfájás és a hányinger, a súlyosabb mérgezés látási zavarokat okoz és akár halálhoz is vezethet. Ha a polírozó krém viszonylag száraz volt, minimális mellékhatással járt, ám folyékony halmazállapotban erős méregnek bizonyult, amelynek hatását felerősítette, ha a vele érintkezésben álló személy alkoholt is fogyasztott.